Az anyatej D-vitamin tartalma növelhető
Az anya D-vitamin szintjétől/szupplementációjától függ, hogy a szoptatott csecsemő mennyi D-vitaminhoz jut az anyatejen keresztül, és bár 10-15 perc napozás 2000 NE D-vitamin képződéséhez elegendő, a kutatások szerint az anya napozása viszont nem emeli a tejében lévő D-vitamin mennyiségét.
2000 NE emeli az anyatej D-vitamin tartalmát, 4000 NE bevitele pedig naponta kevés napfény mellett is elegendő, hogy a babánk elég D-vitamint tudjon felvenni az anyatejből.
Magzati korban a placentán át jut el a D-vitamin a gyermekünk számára, majd a napfény és az anyatej jelenti neki a D-vitamin forrását.
Kijelenthetjük, hogy terhesség alatt is fontos a megfelelő ellátottság, mivel csontlágyulást tud okozni a várandósoknál, illetve az alacsony bevitel miatt kevés D-vitaminnal a szervezetében születik meg a csecsemő.
400 NE D-vitamint ajánlott adni a kisbabáknak születésüktől fogva legalább a gyerek második nyaráig (a tápis babák tápszere tartalmaz D-vitamint). Későbbiekben pedig legalább télen érdemes pótolni, hiszen ekkor kevesebb napfény éri őket, derült ki egy finnországi kutatásból.
Érdekesség, hogy egy 80-as évekbeli kísérletben arra a következtetésre jutottak, hogy a fekete bőrű hölgyek tejében kevesebb D-vitamin található, mint a fehér nőkében.
TAKE HOME MESSAGE:
A babának a napi 1 csepp D-vitamin beadása szükséges, viszont mellette szedj te is már a terhesség alatt étrend-kiegészítőt, és szoptatás alatt növeld 4000 NE-re a mennyiséget.
FORRÁSOK:
Adekunle Dawodu, Reginald C. Tsang, 2012, Maternal Vitamin D Status: Effect on Milk Vitamin D Content and Vitamin D Status of Breastfeeding Infants, Advances in Nutrition, Volume 3, Issue 3, May 2012, Pages 353-361
Ala-Houhala M, Koskinen T, Parviainen MT, Visakorpi JK 25-Hydroxyvitamin D and vitamin D in human milk: effects of supplementation and season. Am J Clin Nutr. 1988;48:1057-60.
Hollis BW, Wagner CL Vitamin D requirements during lactation: high-dose maternal supplementation as therapy to prevent hypovitaminosis D for both the mother and the nursing infant. Am J Clin Nutr. 2004; 80(6, Suppl)1752S-8S.
Hoogenboezem T, Degenhart HJ, de Muinck Keizer-Schrama SM, Bouillon R, Grose WF, Hackeng WH, Visser HK Vitamin D metabolism in breast-fed infants and their mothers. Pediatr Res. 1989;25:623-8.
Javaid MK, Crozier SR, Harvey NC, Gale CR, Dennison EM, Boucher BJ, Arden NK, Godfrey KM, Cooper C.; Princess Anne Hospital Study Group Maternal vitamin D status during pregnancy and childhood bone mass at age 9 years: a longitudinal study. Lancet. 2006;367:36-43.
Specker BL, Tsang RC, Hollis BW Effect of race and diet on human-milk vitamin D and 25-hydroxyvitamin D. Am J Dis Child. 1985;139:1134-7.
Wagner CL, Hulsey TC, Fanning D, Ebeling M, Hollis BW High-dose vitamin D3 supplementation in a cohort of breastfeeding mothers and their infants: a 6-month follow-up pilot study. Breastfeed Med. 2006;1:59-70.